A tavaszi nyitómeccs előtt Jordán Andrást az MVSC-Miskolc vezetőedzőjét kérdeztük arról, hogy hogyan sikerült a felkészülés.
A felkészülés elnevezés helyett én a téli előszezont használnám inkább, mert úgy gondolom, hogy a mai labdarúgásban a felkészülési időszak már nem létezik, az egész év folyamán próbálom fejleszteni az MVSC-Miskolc minden játékosát és hétről hétre azon dolgozunk, hogy a következő mérkőzésen jobb teljesítményt nyújtson minden játékos és ezáltal a csapat is. Mivel az én elképzelésemben nem nagyon szerepelnek száraz futások, így próbáltuk a kondicionális fejlesztést is minden esetben a labda jelenlétében elvégezni, amire a játékosok is vevők, mert csak azért űzik ezt a sportágat, mert futballozni szeretnek.
A felkészülési mérkőzéseinken nyújtott teljesítménnyel elégedett lehetek, mert minden mérkőzésen megtett a csapat mindent, a megbeszélt játékelemeket minden mérkőzésen tudtuk gyakorolni és ha nem is sült mindig minden, a csapaton látszott a folyamatos akarat, ami egyenes út a fejlődéshez.
A februári időszakban több fiatal MVSC utánpótlás játékos is lehetőséget kapott a felnőtt csapatban edzésen és mérkőzésen, akik éltek is a lehetőséggel, bizonyítva, hogy lehet rájuk számítani.
De, hogy a kérdést se kerüljem meg, számunkra a hétvégén induló bajnoki mérkőzéseken kapunk majd rá választ, hogy hol tartunk a csapatfejlesztésében.
- Kérem mutassa be pár szóban az MVSC új igazolásait.
A terveimtől kissé nagyobb volt a mozgás a csapatban (és itt a távozó játékosokra gondolok elsősorban).
Az Új játékosokkal igyekeztünk a hiányposztokat feltölteni, amit úgy gondolok, hogy sikerült is, jó mentalitású győztes típusú játékosokkal sikerült a csapat keretét megerősíteni.
Gönczi Sándor: Sanyit már legalább 10 éve ismerem, Diósgyőrben többször is dolgoztunk együtt, akit több éves NB 3-s tapasztalattal igazoltuk. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy egy nagy munkabírású, nagyon jó mentalitású védekező középpályással erősödött a csapat, aki mindig mindent meg fog tenni a csapat sikeréért.
Blaskó Gergő: Gergőt nem nagyon kell a szurkolóinknak bemutatni, hiszen ő már viselte az MVSC mezét. Egy nagy munkabírású szélső védőről beszélünk, aki az ellenfél kapuja elött sem jön zavarba. Maximális hozzáállással játszik, nyerő típusú játékos.
Tirk Dániel: Dani is volt már az MVSC játékosa, aki támadó középpályásként és centerként bevethető gólerős játékos, aki a felkészülési mérkőzéseken is bizonyította, hogy rendszeresen jó döntést hoz a végjáték során, így komoly erősítést jelent ő is.
Sebestyén Dávid: Dávid egy féléves Tiszaújvárosi kitérő után tér vissza, ahol belekóstolt az NB3-s bajnokság követelményeibe. Dávid is nagy akarattal rendelkező játékos, aki a pálya szélén több pozícióban is bevethető. Taktikailag sokat lépett előre a fél év során és a fizikális mutatói is tovább fejlődtek.
Vladislav Stopiatiuk: Egy fiatal, 196 cm magas Ukrán belsővédőt is a sorainkban tudhatunk, aki nagy alázattal viseltetik a labdarúgás és a társai iránt is. Párharcerős játékos, akinek a fejjátéka erős a saját és az ellenfél kapuja elött is.
Végül, de nem utolsó sorban Takács Péter: Úgy gondolom, hogy Takit egyetlen labdarúgást szerető embernek sem kell bemutatni Miskolcon, de azt lehet, hogy nem mindenki tudja róla, hogy a futballt hét évesen az MVSC csapatában kezdte, most visszatért az első egyesületéhez. Irányító középpályásként számítok a játékára, aki a meglévő tapasztalatával sokat tud segíteni a társainak és a játékintelligenciájával sok örömet okoz majd szurkolóinknak.
- Mit vár a tavaszi nyitómeccstől?
A tavaszi szezont a Felsőzsolca ellen kezdjük, a sors fintorra, hogy az utolsó tétmeccsünket december elején is ellenük játszottuk, a harmadik fordulóból a kupaszereplésük miatt elhalasztott összecsapáson. A Felsőzsolca csapatát sok jó játékos alkotja, akik régen együtt játszanak és jó csapatot alkotnak, amit az áprilisi amatőr kupadöntő is bizonyít. Dénes barátomat és a Felsőzsolca csapatát ismerve, biztos vagyok benne, hogy nagyon motivált csapattal fogunk találkozni. A két csapat egymás elleni mérkőzései mindig közönségszórakoztató, jó mérkőzéseket hoznak, mert mind a két csapat futballozni akar és a játékot helyezi előtérbe. Abban biztos vagyok, hogy a két csapat ismételten jó iramú mérkőzést fog játszani egymással, aminek során mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az MVSC-Miskolc szurkolói térhessenek haza boldogabban.Várjuk szurkolóinkat a szombati bajnoki mérkőzésre a DVTK edzőközpontba.
Köszönöm az interjút!